A világi színjátszás elterjedése a 19. század elején megindult országos mozgalom szerves részeként terjed a Székelyföldön is. A református kollégiumok hagyományának szellemében 1801-ben a református Kollégiumban Szigethi Mihály Gyula vezetésével „felállítottak egy Jádzó színt, mely lenne az ifjúságnak gyakoroltatásának a maga viselete formálásának a helye”.
Szeptember 10-én Szigethi jelenti, hogy „a teatrom felépült és megnyilt a Matskási Júlia nevű játékkal…”.
Az Udvarhelyszéki színjátszásról 1827 után több konkrét adatot is találunk. 1827 táján Feleki Miklós híres színész kilenc éves korában részt vett a Báthori Máris című előadáson. 1835-ben Göde István társulata érkezett a városba, az igazgató Flóra című darabját is játszották. 1843 decemberében az Erdélyi Híradó arról számol be, hogy „… Székely Udvarhelyt is színészek mulatják magokat és a közönséget, Déryné is köztük van”.
Ettől kezdve állandó tudósítások vannak arról, hogy különböző vándor színtársulatok minden szezonban több hónapot töltöttek Székelyudvarhelyen, és állandó pártolás mellett zajlottak az előadások.
A Kolozsvári Közlöny 1863. márciusi 19-i számában olvashatunk először arról, hogy Udvarhelyen „jótékony célokra műkedvelő társaság is van alakulóban a vidék és város értelmesebbjei közül, kiknek szándékuk időszakonként hely és idő szerint színdarabokat előadni” – a kezdeményező szerep az iskola tantestületéé.
Az Udvarhelyi Népszínház 1977-től az 1990-es évekig működött
Lövétén már 1911-ben volt műkedvelő társulat
De nem csak Székelyudvarhely szervezkedik. Már a századfordulón a nagyobb falvakban könyvtárakat alapítottak, műsoros táncmulatságokat, bálokat szerveztek, amelyek a hagyományőrzés mellett a falusi emberek életébe kicsit bevitték a „városi világot”. Ez a folyamat sokfelé elindította a helyi műkedvelő színjátszás.
Lövétén, az 1888-ban épült Római Katolikus Népiskolában már 1902-ben felolvasásokat tartottak, tréfás monológok, népszínművek kerültek előadásra, melyekről a korabeli helyi lapok is tudósítottak.
1911-ben már egy „műkedvelő társulat” működött a faluban, aminek tagjai szervezték februárban a tánccal egybekötött mulatságot.
A húszas években lett általánosan elterjedt jelenség nagyon sok településen a helyi színjátszás. Adott lett egy helyzet, ami meghatározta az életet: Túlélni mindenáron! Ha nem szórakoztathat minket más, majd szórakoztatjuk magunkat.
A szervezésben nagy szerepe volt az egyházi ifjúsági egyleteknek: KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete), IKE (Ifjúsági Keresztén Egyesület), ODFIE (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület). Legnépszerűbb repertoár a népszínmű, a vidám jelenet.
Sorozatban épülnek falvainkban a Népházak, ebből látszik, hogy igény volt rá. A háború után mindenhol helyi erőből, közmunkával, közös erővel épülnek ezek a kulturális életet befogadó épületek, néhol mesébe illő áldozatok árán. Például Várfalván több éven keresztül minden család egy-egy tojást adott össze naponta, ezt a Szövetkezet begyűjtötte és értékesítette. Így vették meg az anyagot, az építkezést pedig közmunkával oldották meg. Ezek az épületek az egyház vagy a közbirtokosság tulajdonában voltak.
A magyar időben, 1940-1944 között majd minden faluban volt álladó színjátszó csoport. Mindenhol került szervező, lelkesen játszottak a nehéz idők ellenére. A világháború utáni időkben gyökeresen megváltozott a helyzet. Az egyházi ifjúsági szervezeteket megszüntetik, helyüket a KISZ próbálja átvenni, kevés sikerrel. 1948-ban államosítják az egyházi iskolákkal együtt a népházakat is, és kiépítik a művelődési otthonok országos hálózatát. A népházak demokratizálódása nagy ütemben folyik, a jelszó: „Ez a mi kultúrházunk, nem engedjük meg, hogy akármilyen rendezvényt csináljanak benne” – mondja az új lövétei párttitkár. A megtűrt népszínművek mellett orosz kiadású darabokat kellett játszani.
Az Udvarhelyi Népszínház és az Ekhós Szekér
A 60-as években jött egy enyhülési hullám. Székelyudvarhelyen ekkor már aktív színjátszó csoport működött. Rendezők: Tomcsa Sándor, Csíszár Antal, Balogh József bíró, Szász Mihálykó Attila. Repertoár: Gül Baba, Három a kislány, Csárdáskirálynő, Dankó Pista. Rendszerszigorítás, kötelező műsor: Megéneklünk Románia verseny, pártos darabok is.
1977-től hivatalos elismert Népszínház jelleget kapott a csoport, 1990-es évekig működtek. Rengeteg turné, falvakban is – a Cinka Pannával voltak falvakon.
„Most is megremeg a hangom, olyan megható volt, sírtak, énekeltek velünk, nem engedtek leszállni a színpadról. Akkor éreztük, hogy tényleg mit jelent ez a magyarság, hogy fel lehet kavarni az embereket lelkileg egy jó darabbal” – mondotta Csíszár Odette volt népszínházas.
Sárpádki Ágnes ötlete alapján a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében 1994-ben Kápolnásfaluban indult útjára a Homoród menti színjátszó csoportok éves találkozója „Az Ekhós Szekér nyomában” mottóval. Ezen az első színjátszó találkozón hét falu csoportja ült a szekéren, és a következő években mindig más faluban állt meg a szekér a két Homoród pataka mentén.
Jelenet a népszínházas időkből. Színpadon Sinka Ignácz és Sinka Erzsébet
Ezek a fesztiválok lendületet adtak a színjátszó csoportoknak, darabokat cseréltek, értékelték egymás munkáját. Évekig megszakítás nélkül szervezte minden település a hozzájuk érkező fesztivált, hagyományosan mindig novemberben, Erzsébet napjához legközelebb eső szombaton.
Sárpádki Ágnes nyugdíjba menetele megállította ugyan a szekeret, de ekkor jött segítségül az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület Nemzeti Kulturális Alapnál elnyert pályázata, melynek segítségével 2004-2005-ben az Udvarhelyi Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház előadásait kivitték falvakra, valamint az amatőr csoportokat segítették eljutni egymás településeire, fellépési lehetőséget biztosítva ez által a csoportoknak. Néhány évig nem volt nagytalálkozó, viszont a kapcsolat nem szűnt meg teljesen a Homoród menti csoportok között.
Újjáéledt a színjátszó mozgalom
2007-ben létrejött a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Székelyudvarhelyen, és az udvarhelyszéki települések kulturális élete ennek az intézménynek a hatósugarába került. Néhány év megszakítás után a színjátszó mozgalom is újjáéledt most már ennek az intézménynek a szakmai vezetésével. 2008-ban újra elindult az ekhós szekér Homoródkarácsonyfalváról, de ekkor már nem csupán a Homoród menti színjátszók ültek rajta, hanem más udvarhelyszéki településekről is, összesen nyolc csoport. 2009-ben a Farkaslakán tartott találkozón már tizenegy település színjátszó csoportja szerepelt.
Fordulópont volt az Ekhós szekér útján a Balatonfüredi Játékszín Alapítvány felhívása egy közös európai uniós pályázat megírására, amit a Komáromi Jókai Napok Alapítvánnyal közösen meg is nyert a Forrásközpont. A pályázat hozadékaként a Farkaslakán egybegyűlt mind a tizenegy színjátszó csoport (Farkaslaka, Gagy, Kápolnásfalu, Karácsonyfalva, Kecset, Kisgalambfalva, Kobátfalva, Lövéte, Rugonfalva, Siménfalva, Szentegyháza) az elmúlt két év során fellépett Balatonfüred és Révkomárom színpadán, az ottani csoportok pedig részt vettek 2010 novemberében a Lövétén megszervezett találkozón. A pályázat záró rendezvényén, 2011 novemberében Rugonfalván már húsz amatőr színjátszó csoport tapsolt egymásnak, együtt ünnepelt a közös játék felszabadító erejével.
Tény, hogy sikerült népünnepéllyé tenni az anyanyelvi színjátszást a 21. században. És ez nem kis eredmény.
Kobátfalván lesz a következő
A tavalyi év jelentős az ekhós szekér útján, hisz a Magyar Szín-Játékos Szövetség, mely a Kárpát-medence vidéki amatőr színjátszóit hivatott összefogni, felfigyelt az itteni történésekre, így meghívást kaptak a szövetség munkájába.
Ugyanakkor a régi hagyománynak megfelelően Farkaslakán eldőlt az is, hogy ki fogadja az Ekhós szekeret idén. Ennek megfelelően 2014. november 22-én Kobátfalva lesz a házigazdája a szekér utazóinak, az egyre szaporodó játékos kedvű felnőtt udvarhelyszékieknek.
Forrás: mihir.ro