Helyreállítását követően a hajdani iskolaépület, közösségi házként való hasznosításával, ismét bekapcsolódhat a falu életébe.

Az épület előtt elhalad a Kirulyfürdőn keresztül vezető, felújított és aszfaltburkolattal ellátott 29 sz. út, mely Kalibáskőnél csatlakozik a Székelyudvarhely-Csíkszereda (13A) főútba, valamint a Kiruly sarka elágazáson keresztül elérhetővé teszi a híres Orbán Balázs barlangot és a Vargyasi szorost is. Így épületünk a festői szépségű útvonalak kezdőpontján áll, turisztikai szempontból tehát a falu információs központjának is joggal adhat helyet.

    Az épület négy, egyenként 70 m2 -t meghaladó alapterületű helyisége osztatlanul megőrizésre kerül, ezek igen változatos funkciók befogadására képesek jó megvilágításuk és hatékony megközelíthetőségük folytán is. Az épületet körülfutó tornácok 2m-es szélességüknél fogva pedig természetes külső fedett fogadótér funkcióját látják el. Az eredetileg is 150-200 gyemek számára tervezett épület alaprajzi szerkesztése igen hatékony, a tűzvédelem szempontjából fontos, másodlagos menekülési útvonalak is jól kialakíthatóak.

    Az épület hajdani funkciójához legközelebb eső hasznosítás a „jelenkori népiskola“, mely a vidéki mesterember-képzésnek és gazda-képzésnek adhat otthont, annélkül hogy kizárólag erre a célra sajátítaná ki az épületet. A hajdani osztálytermek mint e célra kiválóan alkalmas kiselőadók, vagy csoportos foglalkozásra alkalmas terek különböző szakmai továbbképző tanfolyamok, cégek számára kellemes vidéki környezetbe kihelyezett csapatépítő- és humán erőforrásfejlesztő tréningek szervezésére is alkalmas. Összességében lehet az épületre úgy tekinteni, mint felnőttképzésre alkalmas kis oktatási központra, mely számos kiegészítő funkcióval bővülhet.

    Egyház- és településtörténeti múzeum: a település és az egyházközösség történetét interaktív eszközök (zártciklusú vetítések, multimédia-asztal, egyénileg választható audiofelvételek, stb.) használata teszi hozzáférhetővé a fiatalabb célközönség számára, ötvözve a kézzelfogható régi tárgyakat a megfoghatatlan virtuális elemekkel, az arhív mozgóképek vetítése a hajdani templomi padban ülve tekinthetőek meg.

    A bútorzat változatos elrendezése mellett a földszinti nagy, összevont helyiség csoportos étkeztetést tesz lehetővé a tetőtérben kialakított hálóhelyeken elszállásolt csoprtok számára, illetve a falu életében előforduló különböző rendezvényeknek adhatnak otthont. Lövéte a népes családokról híres falu, így számos esetben jelentősebb családi események megünneplésére nincs megfelelő tér a lakóházakban, viszont a művelődési ház használata sem indokolt. Ilyen és hasonló esetekben a 150m2-es alapterületű tér kiváló keretet nyújthat, ahol együtt ünnepelhet a teljes család, de még megmarad az esmény bensőséges családi jellege is.

    A födém feltétlenül szükséges megerősítését és a tetőszerkezet szükséges módosításait követően a tetőtérben egy kb.160 m2-es alapterületű, összefüggő, többfunkciós, 3 m feletti belmagasságú tér áll rendelkezésre. Az akár 150 személy befogadására is alkalmas központi térkonferenciateremként is hasznosítható, természetes megvilágítása és szellőzése az utcára merőleges tetősíkokon kétoldali bevilágító ablaksorral biztosított.

Szálláshelyek: A nyugati épületszárnyat fedő tetőtérben 4 vendégszoba került kialakításra, mely 16 szálláshelyet biztosít, míg a keleti szárny és a központi térhez kapcsolódó hálófülkék további 28 hálóhellyel bővítik az épület turisztikai kapacitását, alkalmassá téve 44 személy elszállásolására (egy teljes autóbusznyi látogató). A mellékhelyiségek és a teakonyha a nyugati szárnyban kaptak helyet.
    A fő funkciócsoportot kiszolgáló műszaki- és mellékhelyiségek, valamint a hasznosított tetőtér elérhetőségét biztosító lépcső is az újjáépített és eredeti épületrészek határán elhelyezkedő észak-keleti részben kaphatnak helyet, lehetővé téve ezáltal, hogy a megmaradt eredeti falszerkezet a lehető legkevesebb módosításnak legyen kitéve

Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work
Recent Work