Támogatja a magyar kormány a Népiskola felújítását

2015.08.10


Nemrég nagy örömmel értesültünk arról, hogy a magyar kormány, több más, a magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek között, támogatja a lövétei Népiskola felújítási munkálatait is. Ezt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár jelentette be július 23-án Tusványoson.

A régi katolikus népiskola terve. Tervezte 1887. januárjában Draskóczi Jenő székelyudvarhelyi okleveles mérnök.

Régi álom teljesülne, hiszen pár éve többen azon munkálkodnak, hogy a felújításhoz szükséges kereteket előteremtsék. Törekvésük nem veszett kárba, ugyanis többéves előkészítő munka után, miután a lövétei bejegyzésű Zöld Erdély Egyesület is felkarolta ezt a közös ügyet, mondhatni rövid időn belül sikerült kézzel fogható eredményeket elérni ezen a téren. Márton Józseftől, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, hogy a magyar kormány még az idén jelentősebb összeget (kb. 30 millió forintot) kíván nyújtani az épület felújítására. A katolikus egyházzal való megállapodás (amelyre 2014. november második felében került sor) [lásd itt] alapján az ingatlan továbbra is egyházi tulajdonban marad, a lövétei Zöld Erdély Egyesület pedig  közösségi-közhasznú rendeltetésű használati-üzemeltetői jogot kap az épületre, ha biztosítani tudja a felújítást. Jelenleg várnak a hivatalos értesítőre a magyar kormány részéről, és ha minden rendben megy, akkor még idén ősszel elkezdődhetnek a felújítás kezdő munkálatai. Rövid beszámolónk végén szeretnénk kinyilvánítani: hálásak vagyunk a magyar kormánynak, hogy Lövéte és térsége építészetileg  egyik legértékesebb épületének felújítását támogatásra érdemesnek tartja. Bízunk benne, hogy sokan fogják még támogatni ezt a közös ügyet, mint ahogy azt egyes intézmények már eddig is megtették (pl. az eddigi tervek [lásd itt] elkészítése, a közbirtokosság által az egyházközségnek nyújtott támogatásából finanszírozódott). 

Végezetül álljon itt az a nyilatkozat, amelyet Ft. László István plébános és Tódor Lóránt kántor, tett, az egyházközség részéről, a fejleményekkel kapcsolatosan:

,,Örömünkre szolgál, hogy a lövétei Egyházközség hívei között vannak, és reméljük, hogy még lesznek olyan segítőkész személyek, egyesületek, intézmények, akik szívügyüknek érzik és tekintik a Népiskola helyzetét és sorsát. Így felpártolva bennünket nem sajnálva időt, anyagiakat és energiát, teljes mértékben mellettünk állnak és a közös ügyért szolgálnak. Ugyanakkor nem csak Ők, hanem személyes kialakult baráti kapcsolataikat is az Egyházközség és a Népiskola javára fordítják. Tudjuk, hogy ez nem kis áldozat és munka, de a Jóisten mindezért százszorosan megjutalmazza. Annak is tudatában vagyunk, amint az már bebizonyosodott, hogy mindezen munkálatokat önerőből nem lennénk képesek véghezvinni, mivel az Egyházközség anyagi keretei erre sajnos messzemenően elégtelenek. Ezért szükséges az épület sorsát olyan kezekbe adni, akik jövőt tudnak biztosítani neki.”

 

Forrás: lovete.ro

Recent Work